Piroscipőben - Magamról


2018. április (2)
2018. március (5)
2018. február (3)
2017. december (2)
2017. november (4)
2017. október (3)
2017. július (3)
2017. június (4)
2017. május (4)
2017. április (3)
2017. március (5)
2017. február (5)
2017. január (1)
2016. december (2)
2016. november (1)
2016. október (1)
2016. szeptember (1)
2016. augusztus (2)
2016. június (2)
2016. május (2)
2016. április (2)
2016. március (1)
2016. február (1)
2016. január (5)
2015. december (4)
2015. november (2)
2015. október (1)
2015. szeptember (1)
2015. augusztus (2)
2015. július (2)
2015. június (2)
2015. május (2)
2015. április (2)
2015. március (2)
2015. február (10)
2015. január (3)

Címkefelhő


ajándék barátság bizalom boldogság bonbon Budapest cipő csokoládé cél egészség első benyomás emlék férfiak főnök gyerekkor gyermekonkológia gyógyulás hatékonyság hivatás idő időbeosztás inspiráció jövő kaland kapcsolat karrier kihívás kisugárzás kitartás kommunikáció kreativitás közösség különleges magassarkú metropolisz mosoly motiváció mozgás munka munkahely nevetés nyitottság nyár nőiesség nők pihenés Rotterdam részmunkaidő segítő siker szenvedély szerelem szeretet színház Születésnap találkozás tapasztalat teljesítmény Thaiföld tisztelet tudatosság utazás verseny visszatekintés várakozás zene állásinterjú álláskeresés élet élmény érzelmi intelligencia önbizalom önismeret öröm

Magamról

Piros cipőt viselni ünnep. Van benne valami megmagyarázhatatlan varázserő. De hosszú az út addig, amíg az ember úgy érzi, viselheti…

Piros cipőben...

Nem emlékszem pontosan, milyen hónap lehetett, amikor egymásra találtunk, de az biztos, hogy tavaszodott. Valójában egy klasszikus fekete magassarkút kerestem, de sehol nem találtam… Aztán az egyik boltban az eladó megmutatta, hogy van egy piros a méretemben. Egymásra csodálkoztunk. Mármint a cipő meg én. Nagyon tetszett, és jól passzolt is, de bizonytalan voltam… Tudnám viselni ezt a színt? Aztán úgy döntöttem, hogy igen. Mármint ötletem már volt, hogy mihez, de a valódi válasz még távol volt…

A válaszhoz az út közel sem a divaton vezetett keresztül, számomra sokkal inkább az önismeretről szólt. Visszanéztem az elmúlt évek filmkockáit. A honnan hovát. Egyszer valamikor volt egy pillanat, a ráeszmélés pillanata: hogy válni szeretnék valamilyenné, de akkor az a kép még nagyon távolinak tűnt. Sok belső munka, felismerések, új ismeretségek, barátságok és megszakadt kapcsolatok, bánat és boldogság kövezte és kövezi az utat ma is. Talán a legnehezebb elhinni, hogy az a kép, amit magunkban, magunkról látunk, valós lehet. Hogy egyszer mindenki megtudja a titkot, amit odabent őrzünk, mert meg merjük mutatni.

Én elhittem. És valóra vált. Ennek lett számomra a szimbóluma a piros cipő. Az önazonosságé, ami oly sok mindent magában foglal. Nőiességet, célokat, erőt és kitartást a megvalósításhoz, új gondolatokat, nyitottságot, kockázatot, humort, játékos könnyedséget… A sort persze hosszan folytathatnám, de nem is ez a lényeg.

Nyomot hagyni. Egy mosollyal, egy beszélgetéssel, egy tanáccsal, egy ötlettel, egy öleléssel, egy inspiráló gondolattal, egy képpel, egy írással… Egy írással, benyomásokról, hangulatokról, pillanatokról, nem nagy dolgokról, olyanokról, amelyek mellett sokszor elsétálunk, mégis a mindennapok lényegét adják. És interjúkkal, olyan nőkkel, akik bátrak, akarnak, mernek, tesznek. Az álmukért, önmagukért. Talán ide vezetett az a sok éves út, ez az a mérföldkő, ahol most igazán jól érzem magam. Piros cipőben, természetesen.


       


Grafika: ZuzuDesign